Art Pécs Építész
  • Kezdőlap
  • Építészek
  • Alkotások
  • Pécsi alkotások
  • Hommage
  • Kapcsolat
  • Keresés
  • Menu Menu
Patartics_Zoran-Gandhi_Gimnazium_2 Patartics_Zoran-Gandhi_Gimnazium_1

Gandhi Alapítványi Gimnázium és Kollégium, Pécs, 1996-2000

Az eredetileg három épületből álló, nyaktagokra felfűzött épületegyüttes 1965-ben épült a Mecseki Szénbánya 400 fős legényszállójaként. 1980-ban egy újabb - az eredeti együttestől eltérő karakterű - negyedik épülettel bővült, ekkor lett a legényszállóból a bánya központi irodaépületévé. Mindkét ütem tervezője Szigetvári János volt.1993-ban a Gandhi Alapítvány megvásárolta az épületegyüttes két nyugati szárnyát és azokat tető-terekkel bővítve alakíttatta iskolává és kollégiummá. 1996-ban a további épületek megvásárlása előtt az alapítvány építészeti ötletpályázatot írt ki, majd az eredményhirdetést követően megbízást adott az újonnan tulajdonába került épületek és a korábbi átalakításokra visszaható tervek elkészítésére. A befejezett két ütem ('A' és 'D' épületek) után a folytatás bizonytalanná vált, megszakadt. A térszervezés, az épület tagozódásának lényege, hogy a közösségi funkciók észszerű és napszakhoz kötődő csoportosításban szőjék át a teljes épületegyüttest, ily módon a felső szintekre szorulnak a nemek szerint szétválasztott hálóegységek. Így az ütemezés és a létszám még máig is tartó növekedése szinkronban tarthatók. Kulcskérdés, hogy az épület rendkívül kötött, a tervezendő funkcióval sok helyen ellentmondásos szerkezeti rendszerét adottságként kell elfogadnunk, de keressük az őszinteség és a leleményesség találkozásait. Az építészeti sokféleség, a különböző és helyenként ellentmondásos építészeti karakterek keveredésének már kialakult zűrzavarát az új építészeti közeg megteremtése kezelheti. Bonyolult kérdés: milyen egy cigány iskola? A cigányságnak nincsen tradicionális építészete, a másság ugyanakkor létezik. Az építészet közegének ez rendkívül értékes rétege, - forrás. Fontos, hogy a másságot mint a megismerés eszközét és ne a megkülönböztetés alapját kezeljük. A másság az uniformizálódó világban finom viszonyítási lehetőség az identitás, a tényleges milyenség megleléshez. Minden találkozás az árnyaltabb látásmódot és önnönmagunk finomabb definiálásának esélyét hordozza. A másságról nem tudni, vagy úgy tenni, mintha nem volna ok megfogalmazásukra, nem volna más, mint az adott célra alkalmatlan házat tervezni. A jellemes különbségek a terekben fogalmazódnak meg: léptékben, bontottságban, összetettségben, gazdag színvilágban. Az épülettől pedig a mindenre kiterjedő korrektség, a finom összefüggéseken alapuló esztétika és rend várható el.

Patartics Zorán

https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/Patartics_Zoran.jpg 800 668 takacs.robert https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/artpecs_logo-03-300x120.png takacs.robert2025-02-10 15:43:162025-03-26 13:59:36Patartics Zorán

Bővebb információ:

További alkotások

Gandhi Alapítványi Gimnázium és Kollégium, Pécs, 1996-2000

https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/Patartics_Zoran-Gandhi_Gimnazium_3.jpg 1600 1257 takacs.robert https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/artpecs_logo-03-300x120.png takacs.robert2025-03-05 14:26:422025-05-09 09:53:49Gandhi Alapítványi Gimnázium és Kollégium, Pécs, 1996-2000

Győri Ítélőtábla és Győri Fellebbviteli Főügyészség (két külön, de együtt tervezett épület), 2004-06

https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/Patartics_Zoran-Gyori_Itelotabla_es_Fougyeszseg_1.jpg 1070 1600 takacs.robert https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/artpecs_logo-03-300x120.png takacs.robert2025-03-05 14:26:342025-05-09 09:56:42Győri Ítélőtábla és Győri Fellebbviteli Főügyészség (két külön, de együtt tervezett épület), 2004-06

RED BARON – YAMAHA motoros üzlet, Pécs, 2008-2010

https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/Patartics_Zoran-Red_Baron_3.jpg 997 1600 takacs.robert https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/artpecs_logo-03-300x120.png takacs.robert2025-03-05 14:26:312025-05-09 10:00:23RED BARON – YAMAHA motoros üzlet, Pécs, 2008-2010

Donátusi családi ház, Pécs, 2023-25

https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/Patartics_Zoran-Donatusi_csaladi_haz_1.jpg 978 1600 takacs.robert https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/artpecs_logo-03-300x120.png takacs.robert2025-03-05 14:26:222025-05-09 10:02:09Donátusi családi ház, Pécs, 2023-25

Palatinus Hotel és Nádor Szálló felújítása, átalakítása és bővítése – Pécs, 2020-25

https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/Patartics_Zoran-Palatinus_Hotel_es_Nador_Szallo_2.jpg 1200 1600 takacs.robert https://architect.art.pecs.hu/wp-content/uploads/artpecs_logo-03-300x120.png takacs.robert2025-03-03 08:41:322025-05-09 10:04:34Palatinus Hotel és Nádor Szálló felújítása, átalakítása és bővítése – Pécs, 2020-25
ElőzőKövetkező

Építészek

  • Bachmann Bálint
  • Bencze Zoltán
  • Csatai László
  • Dancs Tamás
  • Denkinger József
  • Dévényi Sándor
  • Dombai Gyula
  • Dr Baranyai Bálint
  • Dr. Hübner Mátyás DLA
  • dr. Rétfalvi Donát
  • Dr. Volentics András
  • Gyergyák Ákos DLA
  • Gyergyák János
  • Halada Miklós
  • Horváth András
  • Kokas Balázs
  • Kokas Ignác
  • Koller József
  • Kovács-Andor Krisztián DLA
  • Kozák Barnabás
  • Köves András
  • Masszi Pál
  • Medvegy Gabriella DLA
  • Patartics Zorán
  • Pelényi Margit
  • Rabb Dániel Zombor
  • Rádóczy (f) László
  • Rőmer Károly Ferenc
  • Schunk Tímea DLA
  • Sebestyén Péter DLA
  • Szabó Éva dr.
  • Sztranyák Gergely
  • Sztranyák Veronika
  • Tamás Anna Mária DLA
  • Viczencz Ottó
  • Zambó Terézia
  • Zoltán Erzsébet Szeréna DLA

Pécs város kulturális intézményei

Zsolnay Örökségkezelő Kft.

Pécsi Nemzeti Színház

Pécsi Kulturális Központ

Janus Pannonius Múzeum

Csorba Győző Könyvtár

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kulturális Osztály
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

GDPR

Impresszum

Általános szerződési feltételek

Pécs Város logója
Pécs Város logója
Pécs Város logója
Pécs Város logója
© 2025 Pécs Megyei Jogú Város • Minden jog fenntartva!
  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Általános Szerződési Feltételek
  • Süti tájékoztató
  • Impresszum
Visszagörgetés a tetejére
Sütibeállítások módosítása
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez, mint a sütik. Ha beleegyezik ezen technológiák használatába, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen a honlapon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos jellemzőket és funkciókat hátrányosan érinthet.
Funkcionális Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton történő továbbításának végrehajtásához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag statisztikai célokra használnak. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzunk létre reklámküldéshez, vagy a felhasználó nyomon követéséhez egy webhelyen vagy több webhelyen hasonló marketingcélok miatt.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}